Oldalak

2011. szeptember 30.

Őszi ajtódísz

Hiába van pazar idő napközben, azért ez már igazi ősz. Minden sárgulbarnulpirosodik, meg ilyesmi, és esténként hideg van. Ez az időszak nem igazán a kedvencem, de elhatároztam, hogy pozitívan állok hozzá, nem siratom a nyarat többé, hanem igyekszem ennek az évszaknak is megtalálni a maga szépségét. Blogolvasás közben láttam egy ajtódíszt Bebinél, ami nagyon megtetszett. Minden hozzávaló a kertünkből való. Van négy hatalmas mogyoróbokrunk, vágtam zsenge ágacskákat és vízben áztatás után lett belőle egy szép tojás formájú fonomány. Még sosem csináltam ilyet és a vessző is eléggé makacs volt. A borostyánt a fészer faláról húztam le, a kis gyökerei olyanok, mint az apró tappancsok, nehezen eresztik el a falat. A tuja szintén saját, csakúgy, mint a csipkebogyó, és a fagyal. A madár szárnyát kicsit elbarmoltam, nem kellett volna kitömni, de asszem éppen Hofit néztünk és arra figyeltem, szétbontani meg már nem volt hangulatom. Mindegy, most olyan, mint egy éppen szállni készülő költöző madár. Ősz van.







A helye majd a bejárati ajtón lesz, csak az üveg tükröződése miatt nem ott lehet normális fotót készíteni róla.


7 megjegyzés:

  1. Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz! :))

    VálaszTörlés
  2. Szép az ajtódísz.......két kezed munkája teszi különlegessé és egyedivé.. Helyes a madárka....olyan mint aki most akar fészket rakni.

    VálaszTörlés
  3. Köszi! Most megint híztam a dícsérettől.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon kedves kis ajtódíszt készítettél!

    VálaszTörlés
  5. Szépet alkottál ismét!Puszil :Sógorasszonyod

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails