Oldalak

2012. június 23.

Nyári táskák

Kitört rajtam újfent a táskamánia. Sosem elég, mindig kell újabb és újabb. Ez már így marad, gyógyíthatatlan ez a kór. A Facebookon bukkantam rá a Varróvilág felhívására, a nyári táskafesztiválra. Ingyenes szabásminta, és fényképes útmutató  alapján lehetett elkészíteni ezt a jó kis strandtáskát. Jó nagy, alaposan meg lehet pakolni, minden szükséges holmi belefér.



Az alábbi helyen megtaláljátok a leírást:http://www.taskafesztival.hu/programok/roxana---egyedi-strandtaska-a-vizpartra-1-/
A másik szatyrot már régebben is szerettem volna megvarrni, most időt szakítottam rá. Ez jóval kisebb, viszont kifejezetten nyárra való, a rátétes mintája miatt, Egy japán újságból vettem az ötletet, hétfőn fel is avatom ezt a kis tatyót, reggel ebben viszem a tízóraimat.




Jó hétvégét mindenkinek!

2012. június 21.

Varrógép


Szeretnék egy új varrógépet. A réginek, ami nem is olyan régi, nincs semmi baja, tökéletesen működik, csak szeretnék egy kategóriával feljebb lépni. A gondom az, hogy a bőség zavarával küzdök, annyi fajta gép van forgalomban. A pénztárcámhoz mérten ez a Janome 3160QDC gép tűnik a legszimpatikusabbnak. Ha valaki ismeri ezt a gépet, nagyon szívesen venném, ha elmondaná róla a véleményét, vagy ha ugyanebben a kategóriában (100-120 ezer Ft) tudtok jó gépet javasolni, azt nagyon megköszönném!

2012. június 17.

Olaszország 5.-6.nap Lucca, Vinci, La Spezia, tengerpart

Az utolsó előtti napunkon végre ragyogó napsütésre ébredtünk. Az úticél Lucca városa volt, ami 50 km-re fekszik Marina di Massától, tehát viszonylag közeli hely. Hamar odaértünk, és legnagyobb meglepetésünkre azonnal találtunk parkolóhelyet. Luccáról azt kell tudni, hogy a történelmi belvárosa fallal van körbevéve, és hat kapun keresztül lehet bejutni. Belül egy zárt kis világ fogad, valóban kicsi, de annál hangulatosabb. Sok-sok tér, park található a városban, a nagy részük forgalommentes, nyugodtan lehet sétálgatni. Lépten -nyomon kávézók, éttermek, trattoriák.




Luccában jóval kevesebb a műemlék, mint más városokban, ennek ellenére engem teljesen rabul ejtett ez a kis barátságos hely. Itt nem volt tömeg, nyugodtan lehetett bámészkodni anélkül, hogy valakibe beleütköztünk volna, az utcák itt is kanyarognak össze-vissza, látszólag minden logika nélkül.





Templom itt is akad jó néhány, nem is gondolná az ember mennyi.
Lucca híres szülötte Giacomo Puccini, akinek a szülőháza a Via di Poggio 30. alatt ma is látható.


Ez egy igen szerény épület, igazán nincs semmi különös rajta, csak a tudat, hogy itt született a Tosca és más remekmű szerzője teszi érdekessé.
Miután bejártuk a várost faltól falig, útra keltünk, hogy felkeressük Toscana egy másik híres férfiújának a szülőhelyét. Leonardo da Vinciről van szó, aki -minő meglepő- Vinciben született.



Ismét gyönyörű tájakon haladtunk, kanyargós hegyi utakon, mert a ház egy dombtetőn áll. Lent a faluban kérdezősködtünk kissé, hogyan juthatunk fel. Kedvesen el is magyarázták, csak éppen azt felejtették el megemlíteni, hogy a ház jelenleg felújítás alatt áll, így nem látogatható.



Ennyit sikerült megpillantani és megörökíteni belőle. A vidék elfeledtette ezt velünk.



Késő délután még felautóztunk La Speziába, ez már Liguria tartományban van, de csak alig félórányira Massától. Ott olyan gyönyörű sétány van a rakparton, hogy az ember szava elakad. Kb egy km hosszú, tele rózsákkal, kaktuszokkal, pálmákkal. Legszívesebben az összes fotót betenném, de az már túlzás lenne.









Végigsétáltunk, aztán leültünk egy padra, és csak ültünk... és nem csináltunk semmit. Szerintem nem is beszélgettünk. Ezt csendben kell élvezni.

Az utolsó nap: a tengerparton

Jó idő, forró homok, hideg víz.



Nem is volt nálam fürdőruha, nem gondoltam, hogy fürdőzésre alkalmas lesz a tenger. Ami igaz, hogy nagyon hideg volt a víz, és nem sokan akadtak, akik belevetették magukat a habokba. A páromat kivéve.
Este még "beugrottunk" Pisa-ba, mert még szuvenírt senkinek nem vettünk. Gyorsan elintéztük, és még egyszer megnéztük a Ferde-tornyot. egészen mások voltak a színek.



Hát ennyi volt.
Szombaton délelőtt 10-kor indultunk, szinte hátra sem néztünk, annyira rossz volt eljönni. Biztos vagyok benne, hogy még vissza fogok menni.



2012. június 15.

Olaszország 4. nap- Siena, Chianti-dombság

A negyedik napon Siena városába utaztunk, amely a legmessszebb esett a helytől, ahol laktunk. Két órát utaztunk az autópályán, mert így volt a leggyorsabb.
Az útikönyvből megtudtuk, hogy ebben a városban szerdánként nagy piacot tartanak, ahol helyi különlegességekkel és árusokkal találkozhatunk.
A jó hosszú út után másfél órát köröztünk Siena utcácskáin, ráadásul a belváros a dombtetőre épült, így rengeteg emelkedőn és kanyaron haladtunk keresztül, és bevallom némileg már ingerültek és idegesek voltunk, mire végre le tudtunk parkolni.
Mondanom sem kell, hogy a piaci árusok már javában pakoltak, mire odaértünk, készülődtek a sziesztára.
Az egy hét alatt, amíg ott voltunk a szieszta létéről mindig sikerült megfeledkeznünk, annyira szokatlan nekünk ez a dolog.
Szóval a piac nem jött össze. Semmi helyi különlegességet nem találtunk, annál több ruhát, bőrárut és kacatot.
Ezután körbesétáltuk a történelmi belvárost, nagyon szép. Rengeteg a lépcső, emelkedő, és fel nem foghatom, hogyan tájékozódik bárki is a zegzugos utcákon.


Végig az volt az érzésem, egy középkori film díszletei között sétálunk, ilyen nincs is a valóságban.




Nagyon különleges a Piazza del Campo nevű tér, amely kagyló alakú, a közepe felé lejt, és rengeteg ember tartózkodott ott.

A tér egyik oldalán látható a Palazzo Pubblico, azaz Városháza. Ma múzeumként működik. 1297-ben kezdték el építeni, és a tornyát úgy tervezték, hogy magasabb legyen, mint a rivális Firenzéé.


Innen továbbsétáltunk, jobban mondva mentünk erre-arra, térkép híján. Így botlottunk bele a Dómba, amely a Világörökség része.


Csodálatos épület, rengeteg apró részlettel. Sok olyan volt, amit csak itthon fedeztünk fel, amikor kinagyítottuk a képeket.
Siena utcáin is sok órát eltöltöttünk, nagyon jó volt barangolni csak úgy, menni amerre a lábad visz, és rácsodálkozni a felbukkanó látnivalókra. Jó volt, hogy csak gyalogosan vagy biciklivel lehet idejönni, nem kellett a járműveket kerülgetni. Nagyon érdekes még, ahogyan a régi keveredik az újjal. Rengeteg az üzlet, olcsóbb, drágább, sőt méregdrága, mindenhol kirakatok, de úgy, hogy nem bántja a szemedet, mert tökéletesen illeszkednek az épületekhez, szinte belesimulnak. Ezerféle bor, sajtok, tészták, olívaolajak!
A kissé kieső utcákban felfelé nézve láthattuk a kiteregetett ruhákat, a hétköznapi élet apró jeleit.


Visszafelé már nem az autópályán mentünk, hanem a kevésbé forgalmas, másodrendű autóúton . És megláttuk azt a tájat, amely az egyik legjellegzetesebb vidéke. Ez a Chianti-dombság, bor- és olajbogyó termelő vidék. Pazar! Az idő nagyon jó volt, ragyogott a nap, a táj lélegzetelállító, igazi Toszkána!






Lépten-nyomon meg kellett állni, mert szinte minden útkanyarulat után olyan látvány tárult elénk, hogy muszáj volt megcsodálni. Ezt tényleg soha nem fogom elfelejteni.

Holnap igyekszem befejezni a beszámolót, remélem nem unjátok még túlságosan. Jó hétvégét mindenkinek!

Related Posts with Thumbnails