Farsang

Tegnap este megtartottuk a szokásos éves pampuska partit anyukámnál. Az előszobába lépve ez a látvány fogadott minket a macimániásnál:

Ezt mindenképpen meg kellett örökítenem, mert annyira aranyosak.
Teljesen függetlenül ettől elkezdtem egy macit hímezni, mert ilyen cukiságokra van most szükségem.

Holnaptól teljesen megváltozik az  életem, mert alkalmazott lesz belőlem. Hajnali ötkor kell kelnem, hogy a 8 km-re lévő szomszédos településre eljussak fél hétre. A munka így első blikkre egyáltalán nem az, ami nekem való. Ez egy borítékgyártó üzem, ahol különféle speciális, illetve szabványtól eltérő borítékokat fogunk kézzel előállítani. Nélkülöz minden kihívást és kreativitást, monoton robot, és a pénz is csekélyke. Egy év alatt ennyit sikerült összehozni itt Nógrád megyében. Úgy látszik ennyire vagyok kalibrálva, mert az igaz, hogy nem vagyok professzor, de van két szakképesítésem, amikről a bizonyítványt most kiteszem dísznek a falra, másra úgysem jók. És ezek után meg kell százszoroznom az erőmet, amivel ösztönöznöm kell a gyerekeimet a diploma és a mesterfokozat megszerzésére, mert úgy látom a diplomások sincsenek jobb helyzetben ennél. Elkeserítő, nem? Nem tudok mást tenni, mint lenyelni a keserű békát és csendben tűrni, és arra gondolni, hátha lesz még valami előrelépés az életben, nem csak nekem, hanem mindenkinek, aki hasonló cipőben jár.
Vigasztalásul kaptam ezt a mini krókuszt, ami hamarosan kinyílik ebben a farkasordító hidegben.

(Milyen röhejes, tavaly ilyenkor attól voltam kibukva, hogy nincs munkám, most meg attól, hogy van. Úgy látszik, nekem semmi sem jó.)