Oldalak

2014. november 12.

Két hónap termése

Augusztusban írtam utoljára, de annyi minden történt ez idő alatt, hogy a blogolásra nem nagyon maradt kedvem. Újra itthon töltöm a napjaimat, bár úgy néz ki már nem sokáig. A kislányom épen és egészségesen hazaérkezett Amerikából, a fiam befejezte az egyetemet, stb. Szóval, zajlik az élet, nem unatkozunk. Sok minden készült a műhelyemben, ami tulajdonképpen csak egy kis sarok a lakásban.


Ez a kép nyáron készült, éppen befejeződött a felújítás., azért nincs függöny az ablakon. Most látni, hogy igazán kicsi ez a sarok, de még éppen megfelelő.
Szóval sok minden készült az utolsó bejegyzésem óta, azóta egy Facebook oldalt is létrehoztam magamnak. Most ömlesztve fogok sok-sok fotót mutatni a termésről.




Táskák ugyanabból az anyagból, ez még nyár végi varrás.


Farmer és matrjoska babás anyag, ebből is varrtam már egy másik táskát.


Szeptemberben egyéves lett az unokatestvérem kisfia, ő kapta ezt a takarót.



A matrjoskás anyag megihletett és varrtam három babát melléje. Utána következett ez a neszi mobiltartóval.


 Krokodilos párna egy kisfiúnak, akinek nagy kedvencei ezek a hüllők.





Kulcstartó, mobiltok és neszesszer, és egy szendergő piros rókafi.
Innentől karácsonyi dolgok következnek, mert azt is elkezdtem már.






Akasztható díszek.





Zsákok.





Adventi naptár.




Rénszarvasok,





Karácsonyi angyal.

És itt vége a bejegyzésnek, ennyi volt.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon sok szép mindent készítettél, igazán nem panaszkodhatsz, hisz egyik szebb mint a másik. Biztosan mindenki nagyon örül annak, amelyiknek boldog tulajdonosa lehet.
    Lenne gy kérdésem: hol találhatnám meg annak az angyalkának a szabásmintáját, ahol többen is vannak egymás mellett? ha megírnád nagyon köszönöm.
    További ilyen sok szép alkotást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm kedves szavaidat, Fáni! Az angyalkának nincs szabásmintája, egyszerűen rajzolni kell egy fejet és egy testet, majd az összevarrás, és a fej kitömése után egy fonalszál és egy gyöngyszem segítségével össze kell őket fűzni. A szárnyakat pedig ráragasztottam a hátukra.Nem tudom ezzel segítettem-e? Remélem.

      Törlés
  2. Nagyon köszönöm. Ha sikerül csinálnom, felteszem a blogomra, hogy lássad a végerdményt :)

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails