Oldalak

2011. március 5.

Pampuska parti

Anyukám ma rendezte az ilyenkor szokásos farsangi pampuska (farsangi avagy szalagos fánk, csöröge fánkkal kiegészítve) partiját, amelyen a bátyámékkal veszünk részt. Na most ez így kicsit hivatalosan hangzik, pedig ez az egész egy hangos, jóízű habzsolással és nevetéssel összekötött családi buli. A felső képen az első adag van, ez volt a bemelegítés. Most feszülő hassal és kicsit nyögdécselve kóválygunk a lakásban.


Amíg a gyerekek kicsik voltak, mindig tartottunk tombolasorsolást is, de az utóbbi években ezt kihagytuk, egészen mostanáig. Most úgy gondoltuk, újra felelevenítjük ezt a szokást is. Semmit nem veszünk külön erre a célra, ami otthon található, illetve saját magunk készítette holmikat viszünk.


A szép emlékű Keresztszemes magazinhoz a válság előtti időkben járt egy kis minta fonallal együtt, amikből kihímeztem párat, de csak ide-oda rakosgattam, mert nem tudtam kitalálni, mihez kezdhetnék velük. Aztán a napokban ráakadtam egy blogra, ahol nagyon szép filcből készült dolgokat lehet látni. Innen merítettem az ötletet a mobiltartókhoz és a szemüvegtokhoz: Szaszi blogja


Ezt a csibét pedig egy olasz kézimunka magazinban láttam, a bátyám nyerte meg.

1 megjegyzés:

  1. Nahát, mennyi pazar nyeremény!!! A fánkokról nem is beszélve!
    Ez a tombolásdi ifjú éveim emlékeit hozta vissza!

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails