Nyár van, nyár...

Minden hónapban megveszem a Praktika magazint, és általában találok is benne valami jó ötletet, inspiráló dolgot. A júniusi számban a bodzadzsemen akadt meg a szemem. A hétvégén el is készítettem, nagyon egyszerű a recept. Finom lett.

Beáta kérte, hogy írjak élménybeszámolót  Toszkánáról. Megpróbálom.

2012. május 18. 22 óra
Nem tudom, hogy milyen sugallat alapján indultunk pont ebben az időpontban. Akkor valahogy jó ötletnek tűnt. A párom szabit vett ki aznapra, persze pihenni nem nagyon tudott, még a füvet is levágta délelőtt. Én ledolgoztam a magam nyolc óráját, a hajnali ötös ébresztővel együtt. Hazaérve megpakoltuk a kocsit, heverésztünk még egy kicsit, és főztünk több liternyi kávét. Tíz órakor érzékeny búcsút vettünk a kicsit sem bánatos ifjúságtól, és nekivágtunk az 1165 km-es útnak.
Letenyéig pazarul telt az utunk, ébernek és fittnek éreztük magunkat, beszélgettünk, zenét hallgattunk, megvacsoráztunk. Mivel még tankolnunk kellett volna itthon, nagyon figyeltük az utolsó benzinkutat, de lemaradtunk róla, és azt vettük észre, hogy mindjárt átcsusszanunk a szlovén határon. Persze muszáj volt visszafordulni, mert ugye az autó benzinnel táplálkozik, és mindenképpen forintossal kellett telepumpálni. Letenyéig autóztunk vissza, imádkozva, hogy nyitva legyen a kút. Szerencsénk volt, de az a kis kitérő picit frusztrálóan hatott a kedvünkre. Szlovéniában még egy órát haladtunk, amikor teljesen kidőltünk, annyira, hogy a legelső parkolóban kényszerpihenőt tartottunk, aludni persze nem tudtunk, mert az autó marha kényelmetlen pihenés szempontjából. Pirkadatkor magunkba döntöttük a kávé felét, és csak mentünk és mentünk, azt sem tudom, odafelé láttam-e valamit, mert minden erőmmel azon igyekeztem, nehogy elaludjak, mert attól féltem, ha elszunnyadok, a párom is elalszik. Ja, nekem nincs jogsim. Elsuhantunk Maribor, Ljubljana, Trieszt,Velence, Padova, Bologna mellett. Akkor éledtünk fel, amikor megláttuk a táblát: Toscana. Kicsit megijedtem a magas hegyek és kanyargós utak, alagutak, viaduktok láttán, mert sztereotípiákban gondolkozik az agyam, és Toszkánáról a dimbes-dombos, napraforgós, lágyan fodrozódó búzamezős kép élt bennem. Mondanom sem kell, ez is csodálatos, és teljesen elégedett voltam a látvánnyal az első meglepetésem elmúltával. Óriási izgalommal töltött el, amikor elhaladtunk Firenze mellett, hiszen az egyik legjobban várt látnivaló számomra ez a város, és tudtam, hogy hamarosan láthatom! Egy óra múlva érkeztünk Marina di Massába, ami a Ligur-tenger partján fekszik, azon a helyen, amit Versiliai Riviérának hívnak.
Kis kóválygás után megtaláltuk az utazási irodát, ahol azzal szembesültünk, hogy lekéstük a déli kulcsátadást, most éppen szieszta van, jöjjünk vissza háromra. Ekkor már félig kómában voltunk, körbevánszorogtuk a környéket a megadott időpontig, majd végre megkereshettük a szállásunkat. Alig néztünk szét, valamit ettünk, aztán este hatkor bezuhantunk az ágyba, és másnap reggel kilenckor - KILENCKOR - ébredtünk fel. Szóval csak mi lehetünk ilyen országos marhák, hogy szinte pihenés nélkül indulunk el ekkora útra, fél Magyarországon át, végig Szlovénián, majd keresztülszelve Olaszországot, tizennégy órát töltve kisebb-nagyobb megszakításokkal az autóban, de megérte, mert az ezután következő napok csodálatosak voltak.
Folytatása következik...

Sétány Marina di Massában